2013. augusztus 19., hétfő

Kolozsi Tibor tárlatvezetése a Szervátiusz Múzeumban - FOTÓRIPORT

Nem kevés érdeklődő volt kíváncsi a Kolozsi Tibor szobrászművész által vezetett Szervátiusz múzeumlátogatásra. A szobrászművész szerint a legfontosabb a Szent Mihály plébánia udvarán található művekben, hogy az alkotó némileg meghagyta az anyagot eredetiségében, ahhoz alakította a szobrokat. 


2013. augusztus 18., vasárnap

Kép-történetek - a Sapientia képes névjegye - FOTÓRIPORT

Ez a könyv, fotóalbum a Sapientia névjegye. Legalábbis ezt állítja Tonk Márton, a Sapientia EMTE Kolozsvári karának dékánja. A Kép-történetek/Photo-stories fényképalbumot a Sapientia diákjainak a képeiből állították össze, és a tanárok szerint egy régóta dédelgetett álom vált valóra, eégóta lógott a levegőben a kiadvány. Virginás Andrea szerint azért is fontos az album, mert ebben a világban, amikor mindenkinek ott lóg egy-egy fényképező a nyakában, sikerült megmutatniuk a diákoknak, hogy nem a fényképező a fontos, hanem a sok-sok év, amit belefekettek abba, hogy az a látásmód, ami a fényképezéshez szükséges, kialakuljon. Dorel Gaina professzor a tőle megszokott módon a diákok munkáját dicsérte, mert igaz, hogy ők tanítják őket, de a tanárok mindig többet tanulhatnak a friss agyú, ötletes, életrevaló fiataloktól. Moldován Árpád Zsolt, a HHRF képviseletében talán meglepő módon szabadkozva mondta, hogy ők általában nem szoktak pénzt gyűjteni, hiszen az amerikai alapítvány elsősorban a magyarokért folytat lobbitevékenységet. Na de a Sapientiáért mindent, és vicc nélkül, hiszen fontos az anyanyelven való tanulás, így most például egy újabb ösztöndíjat alapítottak egy felajánlásnak köszönhetően. Na meg támogatták a kiadvány megjelenését is. Az egyetlen merész kérdezőnek köszönhetően az is kiderült, hogy a könyvet jövő héttől arrafelé meg is lehet venni az IDEA Könyvtérnél például, ami pontosan a Bocskai-ház mellett van.


Elkezdődtek a 4. Kolozsvári Magyar Napok - FOTÓRIPORT

Bár hivatalosan csak holnap kezdődnek a 4. Kolozsvári Magyar Napok, már augusztus 18-án is van néhány kulturális program, amit meg lehet nézni. 11 órakor már zsúfolásig megtelt a Pata utcai református Fehér templom Fehér Galériája, ahol a Múló idők című kiállítást nyitotta meg Ferenczy Miklós lelkipásztor, valamint Kalló Márta (EKE). Közreműködött Jánky Mária (ének) és Demeter Vincze András (orgona). 


2013. augusztus 15., csütörtök

Nulladik napi programok a 4. Kolozsvári Magyar Napokon

Bár hivatalosan csak hétfőn startolnak a 4. Kolozsvári Magyar Napok, már vasárnap, 2013. augusztus 18-án kulturális programok egész sorával várják az érdeklődőket a kincses városban.

A fesztiválos zsargonban nulladik napként ismert programindító eseménysorozat 11 órakor kezdődik a Pata utcai református templom Fehér Galériájában, ahol az Erdélyi Kárpát Egyesület Kolozsvár 1891 fotóklubja szervezésében Múló idők címmel nyílik tárlat. A kiállítást Ferenczi Miklós lelkipásztor és Kalló Márta, az EKE-fotóklub tagja nyitja meg. Közreműködnek: Jánky Mária (ének) és Demeter Vincze András (orgona).

Délben, 12 és 13 óra között a 15. Szent István-napi Néptánctalálkozó résztvevőinek közreműködésével tértánccal várják az érdeklődőket a Főtéren a Szarkaláb Néptáncegyüttes és a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány szervezésében. A néptáncosok seregszemléjének is tekinthető program hétfőn, majd kedden egy népviseleti felvonulás alkalmával is megismétlődik. A néptánctalálkozó zárógálája egyébként az államalapítás napján, augusztus 20-án, 19 órakor kezdődik a Főtéren.