2011. augusztus 16., kedd

Igen, tessék! - Magyarul is beszélhetünk a magyar kiszolgálóval - AUDIÓ

Igen, tessék! Valószínű meglepődnénk, ha Kolozsváron egy üzletben az elárusító így szólítana meg bennünket, amikor segítségre van szükségünk, vagy éppen a taxisofőr lenne az, aki magyarul kérdi meg, hogy hova szeretnénk eljutni. Ugyanakkor sokszor történik meg az is, hogy rájövünk, hogy az illető taxisofőr magyar, de folytatjuk románul a beszélgetést. Az Igen, tessék! program azt segítené elő, hogy azokon a helyeken, üzletekben, cégeknél, irodákban, ahol az alkalmazottak tudnak magyarul és használnák is ezt a kommunikáció során, egy kitűzővel jelezzék az ügyfélnek, hogy nyugodtan beszéljen az anyanyelvén. A program bemutatására Kolozsváron, augusztus 15-én került sor a Szabók Bástyájában. A KIFOR és a Claudiopolis egyesület már több céget keresett meg Kolozsvár központjában, ezeknek nagy része be is kapcsolódott a programba, így már jónéhány központi kávézóban láthatjuk a pincéreken, kiszolgálókon a zöld kitűzőt: Igen, tessék!






Horváth István, a program ötletgazdája szerint egy baráti beszélgetés során került elő a program ötlete, hiszen ők is gyakran tapasztalták, hogy néha öt vagy akár több percnyi beszélgetés után jöttek rá, hogy beszélgetőpartnerük magyarul is beszél. Ez pedig akkor derült ki, hogy ha az illető nem találta a megfelelő kifejezést, vagy éppen hibásan beszélt. Ez a projekt bátorítani akarja mind a kiszolgálókat, mind az ügyfeleket, hogy amennyiben van rá lehetőség, használják a magyar nyelvet kommunikálásra. Horváth István elmondta, hogy már vannak különböző jelzések, Kolozsváron például van ahol zászlóval jelölik, hogy az alkalmazott milyen nyelven tud beszélni.


Horváth István


Vincze Róbert, a projekt koordinátora bemutatta az elkészült honlapot is, amely azonban egyelőre még csak magyar nyelven érhető el, de azt ígérték, hogy hamarosan a román nyelvű honlap is működni fog. A térkép azonban már kétnyelvű, ezen pedig megtaláljuk azt a körülbelül 50 véget, amely eddig csatlakozott a programhoz. A kezdeményezésnek partnere a Babes-Bolyai Tudományegyetem és a Kolozs megyei Tanács is, a közeljövőben ezekben, és az ezeknek alárendelt intézményekben is megtalálhatjuk az "Igen, tessék!" program logóit.

Vincze Róbert bemutatja a honlapot

Hang, fotó, szöveg: Kiss Gábor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése